Mint tudjuk, a macska háziasítása néhány ezer évbe került. A története kezdetektől mostanáig nagyon érdekes, ezt írom most le nektek.
Az ókori egyiptom
I. e. körülbelül 1000-900-tól nagy becsben tartották Egyiptomban a macskákat. Szobrokon, falfestményeken, vagy mumifikálva jelennek meg a történelmi országban. Összefüggésbe hozták őket Básztet istennővel. Ebben a korban a mondák szerint árki, aki megölt egy macskát, halálbüntetést kapott. A Básztet-templomok környékén lévő macskákkal a lehető legjobban bántak, és mumifikálásukkor egereket is melléjük tettek, hogy legyen mit enniük a másvilágon.
Ugyanakkor az egyiptomiak Nagy Sándor hódítása idején a macskákat áldozatként ajánlották fel az istenek számára.
Középkor
Hát, ugye a sötét középkort nemhiába hívják sötétnek: a macskákra mindenféle ördögi sztorit kentek(szó szerint), azt hitték, a macskák az ördöggel állnak kapcsolatban. Később az egyház különféle könyveket adott ki a boszorkányüldözéssel kapcsolatosan, és a boszik segédjének tartották a macskákat is. Először csak a feketéket, utána az összes többit. Itt kezdődött el a macskák tömeges üldözése, és megölése.
Ám volt egy macska, amelyik még ebben a korban is nagyon előkelő maradt: ez a török angóra, vagy angóraszerű macskák, amiknek hosszú, fehér szőrük, és kék szemük volt.
Az 1900-as évek macskái
A 20. században már nem üldözték a macskákat ilyen nagy mértékben. Sőt, olyannyira megkedvelték őket, hogy macskakiállítást is szerveztek az angol területeken. A felsőbb osztály kedvelte a sziámi és perzsa-szerű macskákat, és elhatározták, hogy tenyésztik ezeket a példányokat. Egy nagy kiállítást szervezett Harrison Weir a Crystal Palace-ben 1871-ben. A bemutatott macskák közel sem voltak annyi fajtában és színben, mint manapság, de még így is nagy sikert aratott a dolog.
Macskák a II.világháború után
A II. világháború után alaposan megnövekedett a macskát tartók száma, azon belül is a fajtiszta macskák száma. Minden társadalmi rétegnek hobbijává vált a macskatenyésztés, és a fajtiszta macskák tartása. A legnépszerűbb volt ekkor a sziámi macska, utána pedig a normál orrú perzsa. Több macskás egyesülettel gyarapodott a világ.
Macskák ma
Ma már tudjuk, hogy számos macskafajta és macskás egyesület létezik, nem beszélve a kiállítások számáról. A régi idők azonban néhány kedves, és vicces dolgot is megőriztek a macskáról, a babonákat. Ti is babonásak vagytok? ;)
|